Felavatták a békéscsabai válogatóművet

A békéscsabai hulladék-válogatóműben tartott záró rendezvényt a DAREH Önkormányzati Társulás november 9-én.

A rendezvényen részt vettek a 86 település vezetői, a helyi és megyei sajtó munkatársai, a projekt office 2016 key kivitelezői is.

A hulladékválogató-mű átadásával egybekötött projektzárón Békéscsaba önkormányzatának részéről Nagy Ferenc alpolgármester, a DAREH részéről Dávid Zoltán elnök, a kivitelező Közgép részéről pedig Reizer Bálint projektfelelős beszélt a 15 milliárdos beruházásról, és annak hatásairól.

Reizer Bálint, a kivitelező Közgép Zrt. projektfelelőse elmondta: megépült a 120 ezer tonna éves kapacitású hulladékfeldolgozó üzem és válogatómű Békéscsabán. Ebben 1100 méter szállítószalag és száznál több gép együttesen működik majd, az üzembe 250 tonna acélszerkezetet és 15 ezer köbméter betont építettek be – ismertette.

Dávid Zoltán szerint olyan mérföldkőhöz érkezett a társulás, amely a múltból építkezve a jelen döntő pillanatát megélve a jövőre van hatással. Az uniós és állami productkeysticker források bevonásával megvalósult projekt a végéhez ért, de ezzel új időszámítás kezdődik: most jön a rendszer működtetésének az elindítása.

,